Dani nagyon szeretett kirándulni. Nagyon jó felszereléssel rendelkezett már, és barátaival sokszor látogattak el a közeli erdőbe. Mindig szívesen időzött a boltok sport részlegén.
Egy alkalommal vásárolni ment anyukájával. Amint a szabadidős kellékeket nézte, egyszer csak megakadt a szeme egy hátizsákon. Egy új típusú túrazsák volt, amelynek könnyed szerkezete védte a hátizmokat, és ráadásul egy kulacs is volt rajta. 3000Ft-ba került. Daninak nagyon megtetszett a hátizsák és eldöntötte, mindent megtesz, hogy az övé legyen.
Első útja a perselyéhez vezetett. Kiöntötte a tartalmát és megszámolta. Csak 1500Ft volt benne, a hátizsák árának a fele. Ekkor gondolkodni kezdett, hogyan tudná megszerezni az összeg hátralévő részét. Édesanyjához ment és arra kérte, jutalmazza meg egy kis pénzzel, mivel olyan sokat segít a ház körül. Anyukája válasza egyértelmű volt: a segítséget örömmel, szívességből kell végezni és nem fizetségért. Jutalmat tehát csakis akkor fog kapni, ha anyukája úgy gondolja. Dani csalódottan ment ki a kertbe és felmászott a kedvenc tölgyfájára. Ott gubbasztott, míg eszébe nem jutott, hogy imádkozzon. Ezt is tette. Amint az imát befejezte, felnézett és megpillantotta nagypapáját, amint a szomszédos telken gyomlált. Ekkor egy nagyszerű ötlete támadt: meglátogatja nagypapáját. Úgy érezte, választ kapott imájára, mert ezt mondta: „Köszönöm, Uram!”
Dani nagypapája nagyon aranyos ember volt. Pár hónappal korábban azonban agyvérzést kapott, amelynek következtében egyik oldala részlegesen lebénult és feledékennyé vált. Dani nagyon szerette nagypapáját. Mindig örömmel látogatta meg őt, azonban az elmúlt hónapokban kialakult feledékenység bosszantotta egy kicsit, hiszen nagypapája egy látogatás alkalmával akár kétszer, háromszor is feltette ugyanazokat a kérdéseket. Dani különösen örült annak, hogy nagypapája mindig gondoskodott egy kis zsebpénzről.
Nagypapája nagy örömmel fogadta. Beszélgettek egy kicsit, aztán zsebébe nyúlt és kivett 100Ft-ot, és odaadta Daninak, majd folytatta a gyomlálást. Kis idő múlva újra felnézett. Ekkor meglátta Danit, s mivel teljesen elfelejtette, hogy Dani már egy ideje ott van, újból köszöntötte, megkérdezte ugyanazokat a kérdéseket, és újból adott neki 100Ft-ot. Dani egy kicsit vacillált, de végül elvette az újabb százast. Fülig ért a szája.
Arra gondolt, mi lenne, ha ezután minden nap meglátogatná nagypapáját. Így is történt. A következő két hétben Dani majdnem minden nap meglátogatta a szomszédban élő nagypapáját. Legtöbbször 100Ft-ot kapott, azonban volt olyan nap is, amikor nagypapája feledékenységének köszönhetően 200-at. Bár az elején nehezen nyújtotta ki a kezét a pénzért, ahogy teltek a napok, egyre bátrabban, lelkiismeret furdalás nélkül tette.
Eljött az utolsó nap is, amikor Daninak már csak 200Ft-ra volt szüksége a hátizsák megvásárlására. Újból meglátogatta nagypapáját, akitől újabb 100Ft-ot kapott. Már csak 100Ft hiányzott! De nagypapája nem nyúlt másodszor a zsebébe. Dani egyre türelmetlenebbé vált, míg végre, az izgalomtól egy kicsit dadogva ezt mondta: „Nagypapa, ma még nem adtál nekem 100Ft-ot.” Nagypapája rá nézett, s mivel nem tudta felidézni a korábban történteket, zsebébe nyúlt és kivette az utolsó 100-ast.
Dani nem várt sokáig, máris rohant a boltba megvenni a hátizsákot. A zsebében lévő pénz azonban egy kicsit lassította a tempóját. Attól az utolsó százastól nagyon súlyossá vált.
A boltban a sportrészlegen megtalálta a megálmodott hátizsákot. Azonban, amint végignézett a polcon, megakadt a szeme egy másik hátizsákon, ami pont úgy nézett ki, mint az általa kinézett hátizsák, azzal a kivétellel, hogy nem volt rajta kulacs. Ára pedig 1500Ft volt, pont annyi, amennyi a Dani perselyében eredetileg volt. Ekkor gondolkodni kezdett, melyiket vegye meg. Végül az 1500Ft-os mellett döntött.
Hazafele menet először nagypapáját látogatta meg, de nem azért, hogy újabb 100Ft-ot kapjon, hanem hogy bocsánatot kérjen azért, mert becsapta és meglopta. Nagypapája örömmel bocsátott meg neki, a megmaradt pénzből meg egy gyógy-labdát vettek, amellyel labdázás közben nagypapa is tornáztathatta megbetegedett izmait.
Isten olyan, mint Dani nagypapája. Mi sokszor becsapjuk, hazugságokat mondunk neki, ő azonban bármikor kész megbocsátani csintalanságainkat. Nem számít milyen messzire jutottunk el (hányszor hazudtunk), ő kész megbocsátani nekünk:
1János 1:9
